In memoriam

Dömötör Jánosné

Akkor helyeztek Harkányba, amikor felépült az új iskola. (1960) Akik odakerültünk, mind örültünk a szép, új épületnek. Nekünk kellett életet lehelni a falak közé. Hatalmas kert, fákkal teli játszótér, sportpálya növelte életkedvünket, s mivel majd mindnyájan fiatalok voltunk, lelkesen álltunk neki a munkának: tanításnak, nevelésnek. Azért írtam mindkettőt, mert úgy éreztük, hogy mindkét feladat ránk vár. Arra törekedtünk, hogy minél jobb eredményeket érjünk el a tanulóinkkal együtt.

Részemről mindig izgatott a 11–14 éves korosztály forrongó, az életre rácsodálkozó lelkiállapota, s furcsa módon már 13 évesen ezt a korosztályt szerettem volna tanítani. A pályaválasztásomat soha sem bántam meg, egyformán szerettem a gyerekeket, meg a szaktárgyaimat: magyar irodalmat, nyelvtant és történelmet is.

A hosszú évek alatt sikerült sok tanulóval megkedveltetni ezeket a tantárgyakat. Nekem is örömet jelentett, amikor egy-egy diákom szép eredményt ért el a siklósi járási, majd a megyei versenyeken. Ha említhetek neveket: Roskó Zsuzsa, Monostori Eszter, Kiss József Levente járási elsők, majd megyei negyedik helyezést értek el irodalomból. Németh Judit és Varga Ági járási másodikak lettek.

Később Puskás Márton történelemből járási első helyezést ért el. Később ezek a versenyek megszűntek. Még egy megyei nyelvi megmérettetésen Tarr Ágota első lett.

Nemcsak versenyekre készültünk. A tanítás során sikerült elérnem, hogy alig kellett buktatnom, sokat olvastattam a szókincs gyarapítása végett, mindenkitől elvártam a versek tanulását, amire rendszerint időt is hagytam. Kezdettől fogva szakköröket vezettem. Ennek a lehetőségnek azért örültem, mert megkötöttség nélkül szabadon kalandozhattunk a verses és prózai művekben. Pár évig éneket is tanítottam, a karének vezetése örömet szerzett, gondolom, a gyerekeknek is. A zenét azóta kevésbé tanítják (főleg az alsó tagozaton). Sajnálom, hogy a diákok ritkán jutnak zenei vagy énekes élvezetekhez az iskolákban.

Meg kell még említenem az év végi rendszeres kirándulásokat, országjárásokat. Ezek a társas utak kovácsolták össze egy-egy osztály közösségét. Szabadon megnyilvánulhattak, rácsodálkoztak hazánk szép tájaira, alkotásaira. Ezek a közös utak felejthetetlen emlékek maradtak. Kívánom a fiataloknak, hogy ha tehetik, minél jobban ismerjék meg közeli és távolabbi lakóhelyüket, hazánkat.

Befejezésül: mindig arra törekedtem, hogy a gyerekek tanuljanak meg önállóan gondolkodni. Ismerjék meg saját tulajdonságaikat, lehetőségeiket, s ezt felmérve végezzék munkájukat lelkiismeretük szerint. Ezen túl a kötelességtudat volt egyik legfontosabb elvárásom magammal és tanítványaimmal szemben. Soha nem bántam meg, hogy pedagógus lettem, mert sok örömet találtam a munkámban. Mindenkinek azt kívánom, olyan feladatot lásson el, amit kedvvel tud elvégezni.

A harkányi iskola volt és jelenlegi nevelőinek további jó munkát, s hozzá egészséget kívánok az iskola 50 éves fennállása alkalmából.

Dömötör Jánosné Vajda Rozália nyugdíjas tanárnő