Iskolatörténet - megemlékezések

Az 50 éves évfoduló megemlékezései

- Horváth Tamás: Ajánlás -

"Rövidnek tűnik ez az 50 esztendő városunk életében ahhoz mérten, hogy Harkányt már 1323-tól lakóhelyként említik az írásbeli források. Rövid még a várost méltán híressé tevő gyógyvíz felfedezésének 1823-as esztendejéhez képest is, de ma már hosszúnak..."

In memoriam - Horváth Tamás

- dr. Imri Sándor: Köszöntő -

"Mindig is büszke voltam arra, hogy a harkányi iskolában végeztem az általános iskolai tanulmányaimat. Most külön öröm számomra, hogy a város polgármestereként, mint volt diák köszönthetem szeretett iskolámat fennállásának 50. évfordulóján. Én 1965 és 73 között lehettem ..."

In memoriam - dr. Imri Sándor

Koza Zoltánné

"Minden kezdet nehéz!" Hányszor hallottuk már ezt a mondatot, és mindig ez jut eszünkbe, amikor valami olyannal bíznak meg bennünket, ami első hallásra egyszerűnek tűnik, aztán rádöbbenünk, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket. Így gondolom ezt most is, amikor..."

In memoriam - Koza Zoltánné 


- Albrecht Ferenc -

"Kitaibel Pál Általános Iskola. Így hívták az iskolát, ahová 1975 és 1983 között jártam. Abban az időben még nem volt új szárny, új étterem, új tornaterem lefedés és még sok-sok más, de volt iskolám, ahonnan elindulhattam. Amíg az ember iskolába jár, nem ér rá..."

In memoriam - Albrecht Ferenc


- Baranyai József -

1960. január 1. és 1971. szeptember 22. között ő volt az intézménynek az igazgatója, akinek vezetésével az iskola jó hírnevét megalapozta. Mivel ő már nem érhette meg a 40. évfordulót, és a 35-40 év alattiak személyesen nem vagy alig ismerhették, ezért...

In memoriam - Baranyai József


- Batikné Mamuzsits Mónika -

"Egy kis fürdőfalu. Nyaranta embertömeg áramlott az utcákon, a strandon többször kint lógott a "megtelt" tábla. Télen csendes, nyugodt, békés kis falu. Ilyen volt Harkány az én gyermekkoromban. Ha elindultam az üdülőövezetből, (édesapám üdülőgondnok..."

In memoriam - Batikné Mamuzsits Mónika


- Batkiné Hollóvári Ildikó -

"1978-ban kezdtem a Kitaibel Pál Általános Iskolát. Szívesen emlékszem vissza Imri Zsuzsa nénire, aki az első négy évben viselte osztályunk gondját, sajátíttatta el velünk az olvasás, írás tudományát, megalapozva ezzel későbbi tanulmányainkat..."

In memoriam - Batkiné Hollóvári Ildikó


- Dömötör János -

"Az 1967/68. tanévben érkeztem a harkányi iskolába tanítani. Pályámat az Ormánság keleti részén Kémesen kezdtem, amely szülőföldem is, mert társközségében születtem Tésenfán. Onnan Siklósra kerültem, és ezután Harkányba. A XX. század magyar történelmének talán..."

In memoriam - Dömötör János


- Dömötör Jánosné -

"Akkor helyeztek Harkányba, amikor felépült az új iskola. (1960) Akik odakerültünk, mind örültünk a szép, új épületnek. Nekünk kellett életet lehelni a falak közé. Hatalmas kert, fákkal teli játszótér, sportpálya növelte életkedvünket, s mivel majd mindnyájan..."

In memoriam - Dömötör Jánosné



- dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes -

"Megtisztelő felkérésnek teszek eleget, amikor egykori iskolám születésnapja alkalmából visszaemlékezem azokra az évekre, amelyeket a harkányi általános iskolában töltöttem el. Iskolámról, az ott töltött évekről, tanáraimról, osztálytársaimról, az eltöltött nyolc..."

In memoriam - dr Fischerné


- Földesi Károlyné Újlaky Edit -

"Azért fogtam tollat a kezembe, hogy eleget tegyek a megtisztelő kérésnek, melyet volt tanítványom intézett hozzám – az Általános Iskola és Zeneiskola 50 éves fennállásának évfordulója alkalmából idézzem fel az intézményben eltöltött éveimet, emlékeimet.... "

In memoriam - Földesi Károlyné


- Hepp Gyuláné -

"1972-ben kerültünk Harkányba a férjemmel. Ő a központi iskolába, én Kovácshidára, egy osztatlan négyosztályos csoportba kerültem. Nagyon féltem, mert osztatlan csoportban eddig nem tanítottam, de pedagógus életpályám legszebb 3 éve következett. ..."

In memoriam - Hepp Gyuláné



- Hirt János -

"1976 februárjában a pécsi Tanárképző Főiskola Tanulmányi Osztályán tudomást szereztem arról, hogy a harkányi iskola testnevelés szakos tanárt keres. Másnap azonnal buszra szálltam, és eljöttem Harkányba. Az iskola akkori igazgatója dr. Vida Sándorné fogadott..."

In memoriam - Hirt János



- Kárpáti Ildikó -

"Ötven év, fél évszázad egy iskola életében rövid idő, de egy diákéban hosszúnak mondható. Kétéves voltam, mikor Harkányba költöztünk szüleimmel és két testvéremmel, Zitával és Zoltánnal. Az első emlékeim az óvodához kötődnek, ahol megismertem..."

In memoriam - Kárpáti Ildikó



- Kárpáti Imréné -

"Egy intézmény életében 40 év nem túl hosszú idő, én fél évszázadot töltöttem az iskolák falai között, 16 évet diákként, a többit tanítóként. Mindig különleges érzés kerített hatalmába, ha átléptem az iskola küszöbét, hiszen napról napra többet ismertem..."

In memoriam - Kárpáti Imréné


- Katz Sándorné -

"1960 szeptemberében, ötödik osztályos diákként kerültem a harkányi iskolába. Így azok között voltam, akik elsőként vehették birtokukba az új épületet, mely nekem egy kicsit az otthonom is lett. Hat évig laktunk ugyanis az iskolában levő szolgálati...""

In memoriam - Katz Sándornérné

- dr. Kiss László -

"Igazán elmondhatom magamról, hogy volt iskolámtól ténylegesen nem szakadtam el, hiszen minden reggel felkelés után az első pillantásom az iskola épületére téved. Bizony nem gondoltam volna hajdan, amikor kisdiákként gyakorlati órákon..."

In memoriam - dr. Kiss László

- Kocsi Ilona -

Sokak számára a középiskola a legemlékezetesebb, mások inkább az egyetemi éveket emlegetik szívesen, nekem az általános iskola jelentett a legtöbbet. Talán azért mert nyolc évig tartott, míg a másik kettő együttesen tett ki ennyit? Valószínűleg nem erről..."

In memoriam - Kocsi Ilona

- Kovács Antal -

"A hatvanas évek közepén még megvoltak a falusi iskolák, igaz jórészt csak az első négy osztály létezett. Így volt ez Kovácshidán is, majdnem vadonatúj, szépen berendezett korszerű iskola állt a falu végén. Én mégis előbb ismertem meg a harkányi iskolát..."

In memoriam - Kovács Antal

- Kovács Józsefné -

"Amikor egy régi kedves tanítványom – később igazgatóm és kollégám – megkért erre az írásra, rögtön büszkén és örömmel igent mondtam. Büszke voltam rá, hogy bízott bennem, hogy nem utasítom vissza, s büszkén azért is, mert a harkányi Általános Iskolában... "

In memoriam - Kovács Józsefné

- Koza Zoltánné Radosnai Edit -

""Minden kezdet nehéz!" Hányszor hallottuk már ezt a mondatot, és mindig ez jut eszünkbe, amikor valami olyannal bíznak meg bennünket, ami első hallásra egyszerűnek tűnik, aztán rádöbbenünk, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket. Így gondolom ezt most is, amikor..."

In memoriam - Koza Zoltánné

- Kresz László -

"A tanár a dolgozatjavítás közben csodálkozva felhúzta a szemöldökét és értetlenül meredt a kezében levő füzetre. Sok mindent megélt már majd' harmincéves pályafutása során, de ilyet..., ilyet még ő sem látott. Nem, ez nem lehet – rázta meg a fejét –, biztosan tévedek... "

In memoriam - Kresz László

- Markovics János -

"2000 karácsonyán fekete zászló lengett a harkányi iskola és a polgármesteri hivatal falán, jelképezve ezzel azt, hogy egy intézménynél jóval nagyobb közösség gyászolja a december 20-án, 71 éves korában elhunyt Markovics Jánost, iskolánk..."

In memoriam - Markovics János

- Matyi Dezső -

"Minden kisgyermek izgatottan várja az első napot, mikor átlépheti az általános iskola küszöbét, mert ez az első lépés a felnőtté válás útján. Nálam ez különösen így volt, mert nem volt szerencsém előtte óvodába járni. Drávaszerdahelyen..."

In memoriam - Matyi Dezső

- dr. Priol János -

"Minden ember életének első és talán döntő élménye az iskola, legalábbis megítélésem szerint. Itt találkozik az ifjú emberke olyan hatásokkal, emberekkel, amelyek, illetve akik meghatározóak lehetnek Feltöltés alatt...i életére, annak alakulására..."

In memoriam - dr Priol János

- dr. Schwillinger Ferenc -

Első szárnypróbálgatásaim meghatározó helyszínének, a harkányi ? majd Kitaibel Pál ? Általános Iskolának, Tanárainknak, Társainknak, minden Ismerősnek és Ismeretlennek, kiknek sorsa valaha vagy a jelenben összefonódott az Iskolával, ezúton mondok köszönetet...

In memoriam - dr. Schwillinger Ferenc

- Simon Anita -

"Én is azok közé a szerencsés emberek közé tartozom, akik a harkányi Kitaibel Pál Általános Iskola tanulói lehettek. Mindig szívesen emlékszem vissza az ott töltött évekre. Amikor csöpp elsősként először léptem át az iskola kapuit, még olyan félelmetesnek..."

In memoriam - Simon Anita

- Stepper Tibor -

"A Harkányban, az Arany János utcában, tehát a Kitaibel Pál Általános Iskolától 120 méterre lakó, 5. osztályos tanulóként kerültem szinte először kapcsolatba a zeneiskola Harkányban működő fúvószenekarával. A nálam egy évvel idősebb Kresz Laci barátomnál már láttam..."

In memoriam - Stepper Tibor

- Szabóné Csatlós Margit -

"Amikor 1959-ben megkezdtem tanítói pályafutásomat, szerencsésnek mondhattam magam, hogy Harkányba kerültem. Ugyanis a tanítóképzés során minket lelkileg arra is felkészítettek, hogy mi egy tanyasi vagy állami gazdasági iskolába..."

In memoriam - Szabóné Csatlós Margit

- dr. Varga Lajos -

Ha kimondom azt a szót, hogy iskola, emlékezetemben először mindig a harkányi jut eszembe. Mindannak, amivel ma foglalkozom, itt van a forrásvidéke. 1960 őszén egy szerény, tisztelettudó fiúcskaként léptem be az iskola főbejáratán, azt remélve, hogy az..."

In memoriam - dr. Varga Lajos

- dr. Vida Sándorné -

"Az 1964/65-ös tanévet kezdtem Harkányban, új emberek, gyerekek, körülmények között. Nagyon kedves osztályt kaptam: Keczeli Rózsi, Kocsi Ilona, Roskó Zsiga stb. Négy évig voltam az osztályfőnökük. Szerettem az osztályomat, segítettem, egyengettem az útjukat, figyelemmel kísértem..."

In memoriam - dr. Vida Sándorné

- Vitári Gergő -

""Egészen váratlanul ért a felkérés, amikor egyik laza péntek este volt iskolaigazgatóm odajött hozzám, és megkért ennek a kis irománynak a megszerkesztésére. Mesélte, hogy készülnek a suli 50. évfordulójára és eme nemes alkalomból írjam le pár emlékem, hogy én milyennek éltem meg...

In memoriam - Vitári Gergő

Megemlékezések a kistérség iskoláiról...

- Bónis Gyuláné Nagy-Káta Éva -

Mielőtt személyes élményeimről mesélnék, szeretnék néhány gondolattal megemlékezni Drávacsepely község iskolájának történelméről. Mint minden ormánsági településen, az iskola nálunk is a református templom mellé épült, hisz régen a pap és a tanító volt a falu két legfontosabb embere..."

- Galgóczi Sándorné (Szabó Erzsébet) -

"Amikor megkaptam ezt a felkérést, hogy írjak egy megemlékezést régi iskolámról, kétféle érzés kavargott bennem. Mindenekelőtt természetesen nagy megtiszteltetésnek éreztem és érzem most is, hogy az én kis falumból mindezt..."

- Juhász Tibor -

"Az Ormánság keleti szélén fekszik az egy utcából álló takaros kis falu, Drávaszerdahely. A település közepén évszázadok óta köszönti a református templom az itt áthaladókat. A templom mögötti kis téren két falusi parasztház található, szép nagy kerttel, udvarral. Fél évszázaddal ezelőtt..."

- Kiss József Levente -

"A hatvanas években sokkal kevesebb családban volt autó, mint manapság, az autóbuszok is ritkábban jártak, és a harkányi emberek többsége, ha Pécsre akart utazni, bizony vonatra ült. Igaz, ez lassúbb volt, de kényelmesebb, és azt hiszem, olcsóbb is..."

- Kovács Antal -

Sokat gondolkodtam már azon, hogy vajon helyes-e a távoli múlt tükrében megszépült emlékeken nosztalgiázva példaként állítani akkori értékrendeket a maiakkal szemben. Nehéz kérdés ez és rendkívül kényes, mert lehet benne némi politikai áthallás, amit..."

In memoriam - Kovács Antal2

- Mohácsiné Orbán Ibolya -

Valahányszor eszembe jut a terehegyi iskola, melegség önti el a lelkemet. Az ott töltött évekre szívesen emlékszem vissza, hiszen sok-sok szeretetet, egyéni segítséget kaptam Littván Józseftől, a tanító bácsinktól. Magas, szikár alkat volt. Mindig a kezét hátul összekulcsolva..."

A megemlékezések szövegeinek forrásai:

  • A Kitaibel Pál Általános Iskola és Zeneiskola emlékkönyve, az iskola fennállásának 40. évfordulója tiszteletére. Készült a Siklósi nyomdában, 1000 példányban.
  • "50 tanév" - a harkányi iskola jubileumi kiadványa. Készült a pécsi Molnár Nyomdában.